2018. október 13-án Medvegyev kortárs orosz szerző Fodrásznő című darabjára mentem el magyar fakultációs csoportommal a Komáromi Jókai Színházba. Őszintén kíváncsi voltam, mit kezdenek diákjaim egy ilyen művel és egy ilyen rendezői koncepcióval. Ez a darab nem Hamlet, nem Antigoné, nem Bánk bán, nem Az ember tragédiája, de csak látszólag könnyed és egyszerű. A mélyben ott vannak a nagy emberi kérdések: mi képes kizökkenteni az embert a hétköznapok gyilkos egyhangúságából, mennyire befolyásolható az ember, mikor kell kilépnünk ránk gyógyult szerepeinkből…
Íme néhány reakció a darabbal kapcsolatban:
Az első kortárs mű, amit színházban láttam a Fodrásznő című darab volt, amit magyar fakultációs társaimmal néztünk meg a Komáromi Jókai Színházban a Nemzeti Színház vendégelőadásában.
Az első kortárs élményem volt, éppen ezért furcsa, de egyben érdekes is. A darab szövege egyszerű volt, humoros és könnyen érthető, még a trágár kiszólások is hitelesnek tűntek.
Nehéz lenne összefoglalom a történetet, de az biztos, hogy sokat nevettem, holott valahol mégiscsak komoly és szomorú mondanivalóval rendelkezett a darab. Valóban! Szerelmesnek lenni nem mindig felüdítő érzés, főleg ha az elvakultság játssza benne a főszerepet.
Izgalmas volt a kevés díszletezésű színpad, ami a nézők szeme láttára duzzadt egyre nagyobbá.
És hát a színészek játéka! Ez az, ami felejthetetlenné teszi ezt a darabot. Négy nagyszerű színész játszotta el a mű körülbelüli 10 karakterét, így aztán kapaszkodnunk kellett nekünk, nézőknek, hogy jól tudjuk értelmezni a történetet.
Kisemberek örök problémákkal – így tudnám összegezni a mű lényegét.
(Kovács Noémi, 11.A)
Nagy élmény volt a Fodrásznő!
Bennem leginkább a keretes szerkezet maradt meg. Dramaturgiai szempontból – szerintem ez remek ötlet volt. A darab legelején Irinát láthatjuk, aki elmeséli (nekünk) egy napja történetét. Mókuskerékszerűen minden nap ugyanaz történik vele: felkel, elmegy a szomszédok ablaka alatt, ki a főtérre, be a fodrászszalonba, ahol késő estig dolgozik. Szánalmas! Ebbe a monotonitásba visznek egy kis üde színfoltot a „szerelmek”. A darab ugyanezzel a nyitóképpel zárul. Ám immáron háttal nekünk meséli el Irina a napját. Ez azt az érzést keltette bennem, hogy az élet egy körforgás, hogy a hibáinkból nem vagyunk képesek tanulni.
Irinával kapcsolatban pedig a következő kérdés ütött szöget a fejembe: vajon mi is ilyen naivak és vakok vagyunk – nem feltétlenül a szerelem terén?
(Szatmári Mirtill, 11.A)
A darab cselekményének középpontjában a fodrásznő áll és az ő szerelmi kálváriája. Egy börtönviselt férfival levelezik, miközben belehabarodik egy tűzoltóba, ráadásul még exférje, az alkoholista önjelölt művész is felbukkan.
Érdekes volt, hogy a másfél órás előadást négy színész adta elő. Párhuzamosan futottak a szálak a színpadon, és a narrátor szerepét is mindig más karakter vállalta magára. Izgalmas keretet adott a darabnak, hogy Irina a mű elején és a végén is elmondta, hogy indul a napja.
(Takács Vivien, 11.A)