Az idei tanévben is találtok majd minden hónap elején egy a szokott helyre („Hónap verse”-fal a lépcsőfordulóban) kifüggesztett verset, amelyhez egy gondolkodtató, a TI személyes szövegértelmezéseitekre, az általatok teremtett jelentésekre rákérdező feladatsor is kapcsolódik.
A „Hónap verse”elnevezésű programunk célja egyfelől, hogy lehetőséget teremtsen az irodalom iránt érdeklődőknek a tanmenetekben nem szereplő, elsősorban kortárs szerzőkkel és versekkel való megismerkedésre, másfelől, hogy alkalmat adjon az érdemjegyszerzés nyújtotta örömök megélésére. Annak a diákunknak, aki a tanév során két igényesen megoldott feladatlapot nyújt be magyartanárának, ötös (5) jár magyarból.
A feladatsorok úgy épülnek fel, hogy elmélyült értelmezői kapcsolat jöhessen létre szöveg és olvasója között: igyekszik mind a tartalmi, mind a formai megalkotottságra az olvasó személyes tapasztalati szűrőjén keresztül rákérdezni, miközben a legfontosabb irodalmi-nyelv(tan)i fogalmak felelevenítését, rögzítését is megcélozza. Az adott vers más irodalmi szövegekkel való kapcsolatrendszerének feltérképezését szorgalmazó kutatási feladatok pedig lehetővé teszik az intertextualitás jelenségében rejlő izgalmas jelentésteremtést, és ráirányítják a figyelmet az irodalomtörténet működésmódjára, folyamatjellegére.
Jó munkát kívánunk!
Az iskola magyartanárai