Mi leszel, ha nagy leszel?

Pályaorientációs napunk decemberben került megrendezésre. A tanáraink szervezésében
megvalósuló programok célja tanulóink pályaválasztásra való felkészülésének
támogatása volt. Az idei évben hagyományainktól eltérően külső helyszínek is
szerepeltek a programban. Tanulóink ellátogattak az Eötvös Loránd Tudományegyetemre,
a Széchenyi István Egyetemre és a Zirci Bakonyi Természettudományi Múzeumba.
Az iskola falai között változatos kínálat várta a résztvevőket. A Zirci Gyermekjóléti Központ
szakemberei egész délelőttös foglalkozást biztosítottak a 9.M osztály tanulóinak. Művészeti
képzésünk tanulóinak egykori tanítványaink mutatták be szakmájukat. Csoma Tirza restaurátor,
Varjas Judit díszítőfestő és ékszerkészítő, valamint Kukucska Dóra ötvös-pszichológus tartottak
lebilincselő, látványos bemutatókat és beszélgettek tanulóinkkal. Szakmájukban elismert
kurátorok, Lukács Viola és Olta Kata mellett Sirály Dóra grafikus és művésztanár meséltek
munkájukról.
A gimnáziumi képzésünk tanulói a Pannon Egyetem általános tájékoztatója mellett két tematikus
foglalkozáson vettek részt, pénzügyi és környezetvédelmi tudatosság témakörében. A
kormányablak hasznos funkcióiról, lehetőségeiről dr. Kövér Attila tájékoztatta végzőseinket.
A programokat követően némi harapnivaló kíséretében kötetlen beszélgetésre is lehetőségünk
volt az előadókkal.
Meghívott előadóinknak, vendégeinknek, szakértőinknek ezúton is nagyon köszönjük, hogy
idejükből, energiájukból áldoztak ránk. Jóvoltukból rengeteg új információval, érdekes
történetekkel és inspiráló gondolatokkal gyarapodtunk.

(Tamási I.)