Iskolánkban inspiráló vendégelőadást tartott Adorján Armand, volt diákunk, és párja, Nagy Vivien, akik személyes történeteiken és saját munkáikon keresztül mutatták meg diákjainknak, milyen sokféle út vezethet a művészeti és grafikai pályák felé.
Mindkét előadó fiatal alkotó, mégis már komoly szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Előadásuk során őszintén beszéltek arról, hogyan alakult az útjuk a középiskolától az egyetemig, majd a kreatív szakmák világáig, és milyen döntések, kihívások és lehetőségek formálták a pályájukat.
Adorján Armand, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Festészet Tanszékén végzett festőművész, sokoldalú alkotói tevékenységét mutatta be a diákoknak. A festészet mellett tetováló művészként, grafikusként és fotográfusként is dolgozik, sőt saját ékszerterveit is megismerhettük. Előadásában hangsúlyozta, hogy a művészeti területek között gyakran van átjárás, és több alkotói irány is együtt tud működni egy tudatosan felépített életpályán.
Nagy Vivien, a Pécsi Tudományegyetem grafika szakán végzett, az egész egyetemet lefedő Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Szolgáltatási Központ alkalmazott grafikusa, a szakma gyakorlati oldalába engedett betekintést. Mesélt arról, hogyan készülnek el egy-egy egyetemi fesztivál vagy esemény vizuális arculatai, és hogyan válik egy kezdeti ötletből egységes, jól működő grafikai rendszer. A diákok így testközelből láthatták a kreatív tervezési folyamat lépéseit.
Az előadók kiemelt figyelmet fordítottak a továbbtanulás, a pályaválasztás és a portfóliókészítés kérdéseire, és számos hasznos, gyakorlati tanáccsal látták el a tanulókat. Munkáikat konkrét példákon keresztül mutatták be: portfóliók, grafikai termékek, pólók, linómetszetek, könyvek és művészfüzetek mellett a PTE számára készült promóciós ajándéktárgyak és szórólapok is bemutatásra kerültek.
A találkozó valódi inspirációt jelentett diákjaink számára: hiteles példákon keresztül kaptak képet arról, milyen lehetőségek és kihívások várhatnak rájuk a művészeti felsőoktatásban és a kreatív szakmák világában – és arról is, hogy egy rajz valóban lehet egy jövő kezdete.












