„ZIRC 40 ÉVE VÁROS rendezvénysorozat 2024.10.12-i alkalmán a zirci hegedűs növendékek és a Zirci Tücsökzenekar egy mini koncertet adott az érdeklődő közönségnek a Dubniczay teremben.”
Értékes ajándékkal köszöntötték a születésnapos várost
Időkapszulával üzentek az utókornak, egész napos, színes programkavalkáddal élték meg a jelent, fotográfiákkal elevenítik meg a múltat – szülinapi zsúrba torkollott a „Zirc Kultúrájáért” Alapítvány főszervezésében, széles körű partneri együttműködéssel megvalósult Bakonyi Mustra rendezvénye.
Forrás: Zirc.hu
Fotók: Litter Beáta, Dr. Tóth István és a szerző
Kihelyezett órák a „közgáz”-on
2024. október 15-én a 9. Ny osztály 6 tanórát (digitális kultúra, matematika, közösségi nevelés) a Veszprémi Szakképzési Centrum Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikumában kihelyezve tartott meg közgazdászok, pénzügyi szakemberek segítségével.
A pénziránytűs órák keretében, az interaktív játékok során színesebben, gyakorlatiasabban, játékosan sajátíthattuk el a tantervi követelményekben előírt pénzügyi ismereteket. Volt páros és csoportmunka, több állomásból álló kihívás.
Olvasson tovább... “Kihelyezett órák a „közgáz”-on”
Nyílt nap 2024. november 13.
Nyílt nap
| 7:30 – 12:33 | Óralátogatási lehetőség |
| 10:10 –kor (4. órában) |
Tájékoztató a szakgimnáziumi képzésről Helyszín: 01-es terem Tájékoztató a nyelvi előkészítővel induló gimnáziumi képzésről |
| 13:00-kor | Kollégium megtekintése Indulás a gimnáziumból 12:45-kor, gyülekező a főbejáratnál. Csatlakozási lehetőség a kollégium bejáratánál 13:00-kor. |
| 13:30 –kor (8. órában) |
Tájékoztató a szakgimnáziumi képzésről Helyszín: Vetítő terem Tájékoztató a nyelvi előkészítővel induló gimnáziumi képzésről |
Újdonság iskolánkban, hogy a 2025/26-os tanévtől a nyelvi előkészítővel induló gimnáziumi képzés első idegen nyelve az angol lesz.
Olvasson tovább... “Nyílt nap 2024. november 13.”
Aradi Vértanúk Emléknapjának 175. évfordulója
Az Aradi Vértanúk Emléknapjának 175. évfordulója alkalmából rendezett Zirc városi megemlékezésre 2024. október 6-án 16h-kor került sor a Március 15. téren.
Babucs Zoltán, hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet vezető kutatója Aradról érkezve adott korszellemet megidéző, történelmi visszatekintést.
Az aradi vértanúk „tiszta szívvel, emelt fővel álltak bíráik és hóhéraik elé abban a szent tudatban, hogy a magyar alkotmányért és függetlenségért a végsőkig ki kell állni.”
Olvasson tovább... “Aradi Vértanúk Emléknapjának 175. évfordulója”
World Press Photo 2024 kiállításon jártunk
„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” (Robert Capa)
Idén új helyszínen, egy szokatlan 1000 négyzetméteres aulában, a Biodómban rendezték be a 2024-es World Press Photo (WPP) zsűrizett vándortárlatát. Az elmúlt év legjobb és legfontosabb fotóriporteri és dokumentumfotóit láthattuk. Nincsenek fehér falak, múzeumi fegyelmezettség, helyette befejezettlen és kortárs kiállítótér, semleges látszóbeton, amely remekül hagyja érvényesülni a képeket.
Olvasson tovább... “World Press Photo 2024 kiállításon jártunk”
Papírgyűjtés! ♻️
Hozz el minden felesleges papírt, és segíts környezetünk védelmében! Az összegyűjtött papírhulladékkal nemcsak a Földet, de iskolánkat is támogatod. Csatlakozz hozzánk, és gyűjtsünk együtt!
Adj vért és ments meg három életet!
Iskolai véradás – 2024. október 18.
Jelentkezés a titkárságon.
Iskolavezetés
„Szabadulás Trianonból”
2024 szeptember 13-án érkezett meg iskolánkba egy felkérés, hogy vegyünk részt a várpalotai Trianon Múzeum szabadulószobájának avatásán egy vetélkedő keretében. Veszprém és Fejér Vármegyéből 5 középiskolát invitáltak a versenyre: Thuri György Gimnázium és AMI – Várpalota, Vetési Albert Gimnázium – Veszprém, Lóczy Lajos Gimnázium – Balatonfüred, Vasvári Pál Gimnázium – Székesfehérvár és III.
Olvasson tovább... “„Szabadulás Trianonból””














