Pályaorientációs nap

December 10-én került megrendezésre a különböző felsőoktatási intézményeket, foglalkozásokat népszerűsítő tanítás nélküli pályaorientációs nap. 3 órában 14 lehetőség
közül választhattak a diákok, tanárok. A teljesség igénye nélkül néhányat kiemelve:
megismerhették a gyógytornász, a rendőri és honvédelmi hivatást, a Pannon Egyetem
mérnöki képzéséről érkeztek volt diákjaink beszámolni tapasztalataikról, az építészmérnöki alapképzésről a Budapesti Műszaki Egyetem egyik oktatója beszélt, népszerű volt az érettségi utáni szakképzésekről szóló előadás, vagy a gyakorlati közigazgatási ismeretekről beszámoló program is. A művészeti továbbtanulás iránt érdeklődő diákok a MOME tervezőgrafikai képzéséről tájékozódhattak. Általános intézményi, képzési rendszert bemutató előadás volt az ELTE munkatársaitól. Ki kell még emelni a Zirci Családsegítő és a Veszprém Megyei Drogambulancia kreatív, interaktív foglalkozásait is. A napot színesítette még egy koncert is, amelyen néhány diákunk hangszeres és énekes bemutatkozása volt.
Ez a tematikus nap elsősorban a pályaválasztás előtt álló osztályoknak volt hasznos,
ugyanakkor a többi évfolyam is képet kaphatott a szűkebb vagy tágabb környezetünk néhány szakmai lehetőségéről.