Kapitány Dénes (zongora-orgona)

 

Kapitány Dénes orgonaművész-tanári diplomáját 1999-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában, zongoratanár-kamaraművész végzettségét pedig a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében szerezte. Elhivatott pedagógiai munkája tanítványainak zeneiskolai oktatásában, a diákok eredményeiben is megnyilvánul. Szakmai tanácsadással és animátori munkájával segíti a Zircen és környékén élő gyermekek zenei fejlesztését. Tanári munkásságát számos elismeréssel jutalmazták, sőt két ízben tanítványai versenyfelkészítésében nyújtott kimagaslóan eredményes munkájáért a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elismerő oklevelét vehette át. Nemcsak az általános zenei (hangszeres) nevelést és ízlésformálást tekinti feladatának, hanem tehetséges tanítványait igyekszik a zenei pályának megnyerni, kinevelni a jövő művészeit és tanárait. Elismert művészként rendszeresen ad koncerteket. 1999 őszétől a zirci Ciszterci Apátság orgonistája és az apátsági koncertsorozat szervezője. Az utóbbi években 4 CD felvétele jelent meg, melyeken a templom két orgonáját mutatja be. Rendszeresen koncertezik az ország nagyobb templomainak orgonáin, valamint külföldön.

Publikációs tevékenység:
(szólólemezek)

2006: The Organs of the Cistertian Abbey in Zirc
2009: Barokk Orgonazene a Zirci Apátságból
2011: Dénes Kapitány an der Orgel der Zisterzienserinnen-Abtei Marienkron
2012: Felhők és harangok – In memoriam Antalffy-Zsiross Dezső

Felhők és harangok – In memoriam Antalffy-Zsiross Dezső

Kapitány Dénes orgonamûvész a nagy elôd, Antalffy-Zsiross Dezsô nyomában

Zenetörténeti kutatás:

2012: Dezső d’Antalffy’s Organ Works

 

 

Tanári kitüntetések, elismerések:

2008: Elismerő Oklevél a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől a 2007/2008. tanévben tanítványai versenyfelkészítésében nyújtott kimagaslóan eredményes munkájáért
2009: Tanári Különdíj nívódíjas növendék felkészítésért a XXI. Megyei Lantos Magda Zongoraversenyen
2010: Elismerő Oklevél a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől 2009/2010. tanévben tanítványai versenyfelkészítésében nyújtott kimagaslóan eredményes munkájáért
2010: Tanári Különdíj nívódíjas növendék felkészítésért a XXII. Megyei Lantos Magda Zongoraversenyen
2010: Zirc Város Közszolgálatáért – Zirc Város Kultúrájáért
2011: Tanári Különdíj nívódíjas növendék felkészítésért a XXIII. Megyei Lantos Magda Zongoraversenyen
2017: XXIX. Lantos Magda Regionális Zongoraversenyen tanári különdíj

Zenei szakgimnázium zongora szakára felvett növendékeim:

Gráf Zoltán, Szórádi Dávid, Barbarics Csanád, Mayer Leon, Vas Lorina

Növendékeim versenyeredményei:

Mayer Leon (sz. 1999)
2017. 02.24. sikeres felvételi a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumba.
III. Nemzetközi Zongoraverseny on the web 2017. 03.30. – 2. díj ezüst, junior kat.

Józsa Léna (sz.2007)
XXX. Lantos Magda Regionális Zongoraverseny, Veszprém, 2018.04.17. – ezüst minősítés

Hajdú Ábel (sz.2007)
XXX. Lantos Magda Regionális Zongoraverseny, Veszprém, 2018.04.17. – ezüst minősítés

Lázár Hanna Veronika (sz.2005)
XXX. Lantos Magda Regionális Zongoraverseny, Veszprém, 2018.04.17. – ezüst minősítés

Hajdú Botond (sz. 2005)
III. Alapfokú Szanyi Irma Regionális Zongoraverseny, Székesfehérvár, 2015. 04. 01., arany minősítés és különdíj, 1. kcs.
XIV. Országos Zongoraverseny, sikeres előválogató, Veszprém, 2016. 01.25.
XIV. Országos Zongoraverseny, Nyíregyháza, 2016. 03.19.
XXVIII. Lantos Magda regionális zongoraverseny, Veszprém, 2016. 04.19. – arany minősítés, 1. kcs.

 

 

III. Nemzetközi Zongoraverseny on the web 2017. 03.30. – 1. díj arany, gyermek kat.

XXIX. Lantos Magda regionális zongoraverseny, Veszprém, 04.04. – kiemelt arany minősítés, 2. kcs.
IV. Alapfokú Szanyi Irma Regionális Zongoraverseny, Székesfehérvár, 04.12. arany minősítés, 4. kcs.
V. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny, sikeres előválogató Szekszárd, 10.18.
V. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny, Budapest, 11.25.

Fisli Levente (sz. 2005)
III. Nemzetközi Zongoraverseny on the web 2017. 03.30. – 2. díj ezüst, gyermek kat.
XXIX. Lantos Magda regionális zongoraverseny, Veszprém, 04.04. – arany minősítés, 1. kcs.
IV. Alapfokú Szanyi Irma Regionális Zongoraverseny, Székesfehérvár, 04.12. arany minősítés, 3. kcs.
XXXII. Lantos Magda Regionális Zongoraverseny Veszprém, 2023. március 28. – ezüst minősítés
VI. Alapfokú Szanyi Irma Regionális Zongoraverseny 2023. április 5. – ezüst minősítés

Kapitány Luca Anna (sz. 2004)
VIII. Kálmán Imre Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivál – zongora 1. díj, balett 2. díj
Siófok, 2013 július
VI. Országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny – dicsérő oklevél
Budapest, 2013. december 1.

 

Barbarics Csanád (sz. 2000.)
X. Veszprémi Játékok, Nemzetközi Döntő – II. díj
Veszprém, 2008.10.02-06.
IV. Ferenczy György Országos Zongoraverseny – dicsérő oklevél
Budapest, 2009.12.06.
XII. Országos Zeneiskolai Zongoraverseny ­ III. díj
Nyíregyháza, 2010.03.22.
XXIII. Lantos Magda Megyei Zongoraverseny – Nívódíj
Veszprém, 2011.04.19.
E.ON Magyarország Liszt 200 pályázat, 2011.06.07.

 

Veszprémi Játékok 2. díj (Ezüst)
Veszprém, 2011.10.09.
Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Bécs, 1. díj
Bécs, 2011.11.20.

 

Ferenczy György Zongoraverseny, 2. díj és különdíj
a legszebb Liszt mű előadásáért
Budapest, 2011.12.11.

Szórádi Dávid (sz. 1995.)
XX. Lantos Magda Megyei Zongoraverseny – Kiemelt arany
Veszprém, 2008.05.08.
XXI. Lantos Magda Megyei Zongoraverseny – Nívódíj
Veszprém, 2009.03.26.
IV. Ferenczy György Országos Zongoraverseny – dicsérő oklevél
Budapest, 2009.12.06.
XII. Országos Zeneiskolai Zongoraverseny – Különdíj
Nyíregyháza, 2010.03.22.

 

XXII. Lantos Magda Megyei Zongoraverseny ­ Nívódíj
Veszprém, 2010.04.21.

Média:

„Egy zenei karikaturista portréja” – Közös projekt a III. Béla Művészeti Szakgimnázium (Zirc) művészeti tagozatos növendékeivel (művészeti vezető: Földváriné Lajtafalvi Kata)

 

A zongora tanszak Zircen (2004-2014)

 

Zongoristáink sikerei

 

Zenei emlékmorzsák

 

Bach-hangverseny a Zirci Apátságban

 

Tóth-Kovács Eszter filmje – Zirci Zongoratehetségek
Készítette a Nevelgető Alapítvány
Operatőr: Wittmann Csaba